3. Fejezet

*Peggie szemszöge*
Reggel, amint leértem a konyhába, eszembe jutott valami, Lu-val kapcsolatban. Ezt majd reggelinél, szándékozom is tőle megkérdezni.Gyorsan összeütöttem egy kis pirítóst, és megterítettem.
- Lányok gyertek le enni, már kész van a reggeli!! - kiabáltam fel az emeletre. 
Visszamentem az asztalhoz, és minden hozzávalót, ami kellhet a pirítóshoz, elővettem. 
- Szia Peggie! - köszönt Lu, miközben leült az asztalhoz. - Piríííítóós..Nyami azt szeretem. - lelkendezett, és vágott hülye fejet a mondata végén. Én csak mosolyogva ingattam a fejem.Szerintem Lu sosem fog felnőni.
- Szia. - vigyorogtam rá, és odavittem a fokhagyma szórót az asztalhoz, mert azt kihagytam. - Ma akkor mész melót nézni?
- Uhhhh... Téényleg. El is felejtettem. - nézett nagyokat, és végig gondolta az egészet. - Igen, szándékozom menni keresgélni.. Csak nem tudom, hogy hol nézzek. - válaszolta.
- Szerintem, mindenképp a belváros felé keresgélj. - tanácsoltam.
- Igen... Ott több lehetőség van. - szólt közbe Nati, aki éppen akkor lépett be a konyhába. - Amúgy jó reggelt!
- Jó reggelt! - Mondtuk egyszerre Lu-val.
- Rendben, akkor a belvárosban keresgélek. - nosztalgiázott Lu. 
- Szerintem a N.M. felé keresgélj, ott jobbak a bevételek. - tanácsolta Nati, majd megkente lekvárral a pirítósát.

*Lucía szemszöge*
- Nagyon ki kell hozzá öltöznöm? - kérdeztem a számat húzogatva.
- Semmiképp se menj talpig feketében! - tette fel a kezét Nati felszólítóan.
- És ne is legyél annyira hivatalos... - folytatta tovább Peggie.
- Rendben, majd kiválasztok valami elfogadhatót... Amiben fel is vesznek...- rángattam a vállam, majd felálltam a helyemről, és a tálamat a mosogatóba tettem.
- Ennyi? Már nem eszel többet? - Kérdezte Peggie.
- Igen, már nem eszek többet. Elég volt ennyi. Meg amúgy is, ha megyek körbenézni nem megyek teli hassal, mert izgulós vagyok, és simán kihányom. - mondtam, majd felfelé indultam a lépcsőn.
Beléptem a szobámba, és a szemben lévő gardróbomhoz mentem.
Kinyitottam, és elgondolkodtam azon, hogy akkor mit is kellene felvenni, egy ilyen állásinterjúra...Full fekete ki van zárva. De mindenképp veszek fel valami feketét. A nadrágom fekete lesz. Felveszek hozzá egy barackvirág színű felsőt. Nem veszem annyira nagy dobra ezt az egészet...Mert minek... Nem hinném, hogy csakis majd a külsőmre koncentrálnának. Így hát felvettem minden ruhadarabom, s a hozzá való kiegészítőket, amiket imádok. 
Oda sétáltam a tükörhöz, majd végignéztem magamon. A látvány elfogadható volt, így hát bepakoltam a táskámba, kifestettem a szempillám, és bekentem a számat ajakbalzsammal, ami egy kis színt ad neki. Majd erőt véve magamon, lementem a földszintre.
- Ez így jó lesz. Csak nem túl lezser? - tette fel a kérdést Nati, amint leérkeztem a nappaliba.
- Szerintem nem. - válaszolt helyettem is Peggie.- Annyira hivatalosnak mégsem tűnhet. Még fiatal, és éli az életét.Csak mosolyogtam azon, hogy ezek mit össze patáliáznak egy öltözékért. 
- Na, jól van, lányok. Én azt hiszem megyek. - jelentettem ki. - Most fél 11 van... Ami azt jelenti, hogy olyan kettő óráig simán keresgélhetek. - tanakodtam hangosan. Majd rámosolyogtam a lányokra, belebújtam a kis cipőmbe, és készen is álltam arra, hogy elinduljak a keresgélésre.
Kimentem a garázshoz, és felfújtattam a biciklimet. Nem kellett sokat tekernem, hamar oda értem.
Letámasztottam, és lakatoltam a biciklimet az egyik ruhás butik előtt, majd tovább sétáltam egy kávézó felé. 
A kávézó ajtaján egy állás hirdetés állt, azon belül; pincérnőt keresnek.
Benyitottam az elegáns helyre, amit gyönyörű bézs színű falak vették körül, hozzá illő ugyancsak bézs asztalokkal, és világosbarna, illetve sötétbarna karos székekkel volt berendezve. Csodaszép óriás orchideával volt a helyiség díszítve. 
Amint odasétáltam a pultnál lévő fiatal szőke nőhöz, éreztem ahogy megbámulnak az emberek. Pontosabban, hogy megnézik a viseletem. 
Nem foglalkoztam a szúrós tekintetekkel, inkább csak a nőre figyeltem akit meg is szólítottam: - Jó napot! Az ajtón meghirdetett állásról szeretnék érdeklődni. - mosolyogtam a nőre.
- Szia. - mosolygott rám. - Ezt a főnöknél érdeklődd meg. - mondta. - Gyere elvezetlek. - majd kijött a pult mögül, és elindult a helyiség teljesen csupasz részére, ahol mindössze csak egy ajtó állt, és mellette a falon egy meseszép tájkép lógott. 
Bekopogtatott, majd az ajtó mögül szólott egy mély hang, ami jelezte, hogy bemehetünk. 
- Ez a lány állás iránt érdeklődik.
- Gyere csak beljebb. - nézett rám a negyvenes éveiben járó férfi.- Köszönöm Lisa, most már elmehet. - mosolygott a mellettem álló nőre, aki már ment is, én meg automatikusan közelebb mentem az íróasztal felé. - Ülj csak le.- pillantott a mellettem lévő székre.Innentől kezdetét vette az állás interjú. De hamar letudtuk az egészet.
- Sajnálom, de ezek szerint nem tudom neked ajánlani ezt a munkát.- mondta a főnök, ezzel le is zárva a beszélgetést.
- Értem. - mondtam. - Köszönöm, hogy fogadott. -Ezzel kiléptem az irodából, és elindultam kifelé, s közben köszöntem Lisa-nak.
Kilakatoltam a biciklimet, és azt tolva mentem tovább. 
Abban az utcában már nem találtam olyan munkát, amit szívesen csinálnék, így elmentem a N.M. felé.Ismét lelakatoltam a biciklimet, a N.M. biciklitárolójában, és bementem a hatalmas épületbe. 
Ahogy sétálgattam a butikok között, nem nagyon volt esély arra, hogy találjak valamiféle munkát, hisz alig volt itt munkalehetőség. Nati rosszul hitte.
Elhaladtam pár ruhás üzlet előtt, amikor odaértem az éttermes részleghez. Ki volt rakva pár hirdetés, de nem nagyon láttam benne magam szívesen. 
- Elnézést kisasszony! - szólított meg egy középkorú nő. - Segíthetek valamiben?
- Jó napot! Én csak nézegetem ezeket a hirdetéseket, de nem igazán képzelem el magamat bennük. - néztem rá.
- Figyeljen! - jött közelebb hozzám. - Arra... - mutatott a ruhás üzletek felé, pont abba az irányba, ahová készültem tovább menni.- sok olyan üzlet van, ahova újoncokat keresnek. - mondta kedvesen.
- Köszönöm. - mondtam, és elindultam a ruhás üzletek felé.
Két üzletbe mentem be, feleslegesen, mert közölték velem, hogy tapasztalt embereket várnak a jelentkezésre.
A harmadik üzlet ígéretesebbnek tűnt, hisz a hirdetésben az állt, hogy tapasztalt, vagy akár nem tapasztalt személyeket is felvesznek. Megörültem ennek a kikötésnek, hisz talán, így van lehetőségem.
Ahogy beléptem az üzletbe, megcsapott az a tipikus ruhás bolt féle szag. Kellemes volt. Az üzlet elejében két sorban voltak vállfára akasztva a ruhák össze vissza. Beljebb pedig rendezett volt, színek szerint akasztották fel őket. 
Oda mentem az egyik alkalmazotthoz, és megkérdeztem tőle, hogy hol találom az üzlet vezetőjét. 
Az alkalmazott elkísért egy eldugott ajtóhoz, és azt mondta, nyugodtan várjam meg bent a főnököt, ne ácsorogjak kint. Így hát bementem a sötét helyiségbe.

2. Fejezet

*Nati szemszöge *
- Honnan származol? - kérdeztem.
- Öhm... Azt hiszem, hogy... Spanyolországból... De nem teljesen vagyok spanyol... Csak apám spanyol. Anyám magyar származású. - mondta.
- Megszoktad őket látogatni? Vagy lejönnek hozzád? Vagy beszéltek telefonon? - kérdeztem.
- Mióta Magyarországon vagyok, azóta nem láttam őket..- válaszolta. - És csak egyszer beszéltem velük, az is csak annyi volt, hogy értesítettem őket, épségben megérkeztem.
- Nem jó kapcsolatot ápoltok? - kérdeztem csodálkozva.
- Háát, mondhatni. - válaszolta elgondolkodva. - Tudod a kamaszkor, lázadás...és az ilyesmik, nem tetszettek nekik, és ezért próbáltak kizárni az életükből. Ami sikerült is.
- Hogy, hogy sikerült is nekik? - Nem értettem.
- Hát szó szerint. Kizártak. Ezért jöttem Magyarországra. - mondta halvány mosollyal az arcán.
- Na jó, nem feszegetem ezt a témát, érzem, hogy zavar téged. - mondtam empatikusan.
- Rendben. - mondta. - Újabb kérdés jön? - válaszul csak bólintottam egyet. 
- Mióta vagy itt? És akkor hogy tudsz magyarul beszélni? - tettem fel az újabb kérdéseket.
- 13 éves koromban jöttem át Magyarországra, és úgy, hogy anyám magyarul beszélt, és ő tanított magyarul, apám meg spanyolul. - mondta.
- Értem. Köszönöm, hogy elmondtad ezeket. Most mennem kell. Szia. - köszöntem el tőle, és rámosolyogtam, viszonozta a mosolyom, én pedig kiléptem a butikból. 
Elmentem megvenni a táskát, ami tényleg nagyon szép, sok minden belefér. Még szétnéztem a butikokban, majd visszamentem a kocsihoz, és hazamentem. 

*Peggie szemszöge*
- Na hagy nézzem. - kacsintottam rá Nati-ra amint belépett a nappaliba.- Ez tényleg elég szép. Na most menj arrébb egy picit.. - mondtam Nati-nak, majd ránéztem. Végignéztem Natin, majd jobban szemügyre vettem a táskát; világos barna színű és a belseje leopárd mintás. - És illik is hozzád. - fejeztem be a mondatot, és mosolyogtam rá.
- Köszi. - mosolygott boldogan.
- Na jó.. Miben sántikálsz? - kérdeztem, és mélyen a szemébe néztem.
- Mi? - kérdezte értetlen fejjel. - Semmiben. Miért?
- Csak úgy kérdeztem. - vágtam rá, persze nem őszintén, de majd ha akarja, úgyis elmondja, miben ügyködik.Kár, hogy nem látok be a  fejébe.
- Hol van Lu? - tette fel a kérdést.
- Fent van a szobájában. Nem tudom mit csinál. - válaszoltam.

*Lucía szemszöge*
Hogyha még nem is tudsz mit kezdeni magaddal, halálra unod magad, akkor csak vegyél elő egy lapot és egy ceruzát. Hidd el a képzelet nem szab határt. Kezedbe veszed, és elengeded a fantáziád. Csak úgy jön az ihlet. Így jött ez a rajz is, amit rajzoltam... 
- Mit csinálsz? - kopogtattak be a lányok az ajtómon, miközben bejöttek a szobámba.
- Rajzolok. - mutattam a rajzomra, hogyha nem lenne eléggé látható. A3 lap. Szerintem észrevehető.
- Durva lesz. - mondta Nati. - Vagyis nem úgy értem, hanem, hogy...- kezdett magyarázkodni.
- Semmi gond Nati. - mosolyogtam rá.
- Most az álmodat fested? - kérdezte Peggie.
- Igen. Vagyis próbálom. - mondtam.
- Jó akkor nem zavarunk, hisz ehhez nagy koncentráció kell. - mondta Peggie, majd kiment az ajtón.
- Na megvetted a táskát? - kérdeztem Natit, aki még mindig a szobámban volt. Úgy tűnik, ő szívesen marad még egy kicsit.
- Igen. - válaszolta. - Megmutassam? - csillant fel az a gyönyörű zöld szeme.
- Persze. - mosolyogtam rá, s közben tovább húztam a vonalakat. Ő pedig kiment a táskáért. Pár másodpercen belül vissza is jött. - Gyors voltál. - vigyorogtam rá.
- Ilyen. - mutatta meg közelebbről a darabot. - Szerinted jól áll? Peggie szerint igen. - mosolygott.
- Szerintem is jól áll neked ez a táska. - kacsintottam rá.
- Na jó, én sem zavarlak tovább. - nézte meg jobban a festményem, majd rám nézett. - További szép festést! - találta ki hirtelen a szavakat, aminek hallatán felnevettem.
- Hát izé.. köszi! - Kacsintottam rá, egy mosoly kíséretében.

*Lotti szemszöge*
Nem értettem miért kérdezett Nati ilyeneket, de biztos megvolt rá az oka. Majd kiderül.
Este, ahogyan lejárt a munkaidőm, egyből siettem hazafelé, hisz utálok a sötét utcákon mászkálni, hiába imádom a sötétséget. Ennek az oka az, hogy sok itt a "nem normális". Szó szerint. Jobb félni tőlük, mint megijedni. Ilyen gondolatokkal sétáltam haza, az "otthonomba". 
Végig sétáltam a sötét utcánkon, ahol szinte csak én lakom. Na, jó.. tőlem vagy két házzal arrébb (ahol egyébként nem lakik senki, szóval üres) lakik egy idős néni, ő nagyon kedves, mindig mosolyog, és másokat is hamar megtud nevettetni. Életvidám egy idős hölgy, az biztos. Már messziről láttam a lakásom, ami hát, nem egy óriási ház. Eléggé kicsi. De nekem pont elég. Hisz, csak én lakom ott.
Elérkeztem a házamhoz, majd behelyeztem a kulcsomat a rozoga ajtónak a zárjába, és beléptem a házba uralkodó sötétbe. Utána nyúltam a villanykapcsolónak, és felkapcsoltam a lámpát. 
Levettem az előszobába a cipőm, s majd a konyhába mentem. Kivettem a hűtőből egy kólát, s azt kortyolgattam, miközben a szobám felé mentem. 
Amint beléptem a szobába, éreztem azt a tipikus illatot, ami mindig ott bent van. Vanília illat. Imádom. 
Leraktam a kis táskám az íróasztalom előtti székre, majd levettem a pulcsim, s azt a háttámlára terítettem.
Elővettem a gitárom, és leültem vele az ágyamra. 
Kint az eső már megindult, ezért a hangulatom is borússá vált cseppet, így Metalica-tól a Nothing else matters-et kezdtem el játszani. Mikor vége lett a dalnak, úgy gondoltam elmegyek fürdeni. 
Megengedtem a jó testhőmérsékletű vizet, majd shea vaj, és vanília illatú tusfürdőt nyomtam bele, s behabosítottam a vizet. 
Amint kiszálltam a jóleső meleg vízből, leengedtem azt, és a szobámba mentem. Befeküdtem az ágyamba, s elgondolkodtam azon, hogy az eső miatt nem kellene borús hangulatomnak lennie.. Hisz ma, mondhatni barátokat szereztem. Vagyis, szerintem kölcsönös a szimpátia.
Remélem hamarosan, vagy akár többször is találkozok majd ezekkel a lányokkal, akikkel ma olyan jól elvoltam.
Ezekkel a gondolatokkal mélyedtem bele az álmaimba...

1. Fejezet

*Lucía szemszöge*
- Mi volt ez? - Csak futok a ködös erdőben, ráadásul mezítláb. Holnap ez mennyire fog fájni. Nem is nézek hátra, csak szaladok előre. Nem akarom megtudni, hogy mi van a hátam mögött. Minden gondolatom elszállt a félelemről, amikor az alak elém ugrott és szembefordult velem...
És BUMM felébredek.
Szinte mindig ezt álmodom, mi lehet ez?! Valami jel? Ne mászkáljak este az erdőbe?
Lehet jó ötlet lenne, de hát itt lakom az erdő mögött. Ha nem jönnék át az erdőn máshogy nem is tudnék hazajutni.
Szóval hagyjuk ezt a jeles dolgot.
De annyira idegesítő, hogy nem látom az alak arcát...Vagy talán nincs is arca?
Hoppá.!
Na mindegy, megyek és megreggelizem a csajok már biztos lent vannak.
Ahogy sejtettem. Bemegyek a konyhába és felülök a pultra. -Jó reggelt, mit csinálsz?
- Neked is. Nem láttad Peggie-t? - kérdezte Nati. - Amúgy tojás omlettet készítek. 
- Nem láttam. Még csak most keltem ki az ágyból. - válaszoltam.
- Sziasztok csajok! Hogy aludtatok? - kérdezte Peggie, miközben bejött a konyhába, majd mind a kettőnkön végignézett, de rajtam több ideig tartotta a tekintetét.- Hé Lu, megint azt a sötét álmot álmodtad? 
- Igen. Miért? - feleltem kurtán.
- Csak mert, olyan furcsát éreztem nem rég. És meddig jutottál el benne? - kérdezősködött tovább.
- Odáig, hogy megfordul. De pont felkeltem így nem láttam az arcát. - feleltem némi habozással.
- Oh.. Kár.. 
- Segítsetek megteríteni légyszíves. - kacsintott ránk Nati. Mindketten besegítettünk a terítésbe, majd asztalhoz ültünk. 
- Miért érdekel ennyire az álmom? - kérdeztem Peggie-t.
- Nem is tudom.. Mikor ezt álmodod, mindig olyan furán érzem magam. És mivel, ez egy kicsit rám is tartozik, mert ugyebár, hogy érzem, így szeretném megtudni a dolgokat. - mondta.
- Ahham értem.. Akkor szinte mindig furán érezheted magad, hisz majdnem minden este ezt álmodom. - néztem rá bocsánatkérően.
- Ugyan, lassan megszokom. - mosolygott rám.
- De nem idegesít, hogy mindig ezt álmodod, és hogy soha nem látod az ember, vagy annak az akárminek az arcát? - kérdezte Nati.
- De eléggé idegesít, de hát most úgysem tudok mit csinálni. Vagyis de, talán ha nem aludnék akkor nem álmodnám ezt. - hülyültem el a dolgokat.
- Azért ennyire nem mókás a dolog. - reagálta le a szitut Peggie. - Lehet, hogy valamiféle jel. Tudod nálunk ez már csak ilyen.
- De nektek sosincs ilyen álmotok. - néztem rájuk. De ők csak hallgattak. - Vagy van, és nem is mondtátok el nekem? - pislogtam rájuk nagyokat.
- Dehogy! Nekünk nincsenek ilyen álmaink. - mondta Nati, mert látta, hogy kezdtem elbizonytalankodni. - Vagyis nekem nincs. Neked Peggie? 
- Nekem sincs. 
- Jó, szerintem hanyagoljuk a témát.. Elég, hogy minden éjszaka ezzel fáraszt a tudatalattim, nem kell az, hogy mi is ezen gondolkodjunk, majd adódnak a dolgok maguktól. - vontam meg a vállam.
- Igazad van. - mondta Peggie. 
- Ja, majd csak lesz valami. - helyeselt Nati is. - Nem megyünk ma be  a belvárosba sétálni? Vagy akármit csinálni?
- De bemehetünk, úgysincs semmi dolgunk. - nézett ránk Peggie.
- Akkor menjetek a szobátokba öltözzetek fel, és szedjétek össze magatokat. - parancsolt ránk Nati. 
Oda sétáltam az ablakhoz, és kinéztem.- Annyira jó, hogy az erdőben lakunk, így alig látunk valamit az időjárásból. - motyogtam magamban. 
- Menj ki a ház elé, és megtudod milyen idő van. - javasolta Nati.
- Nem kell ahhoz kimenni, mert én már voltam kint, süt a nap, de enyhén fúj a szél, szóval öltözz fel lengén. Nem fogsz fázni. - tanácsolta Peggie. - De szerintem kezdjünk el szedelődzködni, mert soha nem érünk be a városba.
 Felrohantam a szobámba, majd benéztem a gardróbomba, nem volt ma semmihez sem kedvem, de azért nem mászkálhatok mindennap csupa feketében. Ezért úgy döntöttem, hogy felveszek egy halvány rózsaszín színű felsőt, egy szürke nadrágot, és egy fekete pulóvert, ami arra az esetre jól jön, ha mégiscsak fáznék. 
Lementem a földszintre, és belebújtam a bakancsomba.
- Nincs kint víz, nem esik az eső. - nézte a bakancsomat Peggie.
- Nem baj, most ehhez van kedvem. - válaszoltam.
- Hajajj.. Már rosszul vág neki a napnak. - ingatta a fejét Nati, és a kijelentésére mindőnk felnevettünk.
- Na induljunk. Majd én vezetek! - kiáltotta Peggie, majd kisétált a házból, mi pedig követtük példáját.
A kocsival elmentünk a belváros egyik kevésbé forgalmas útjára, a Driver-River-re. Leparkoltunk, majd kiszálltunk a járműből.
- Na akkor merre vegyük az irányt? - kérdezte Peggie.
- Szerintem menjünk el az Oddities Street-re, nézzünk szét ott elsőnek. - tanácsolta Nati. Elindultunk a "Furcsaságok utcája" felé, és kezdett fura érzésem támadni.
A Driver-River eleve vizes utca, és kicsit sötét. Persze a közvetlen út, és járda közötti folyómente miatt. Érdekes kombináció, utcán egy folyó. Vagyis az utcában egy folyó. Körbenéztem, jöttek-mentek az emberek, nincsenek most sokan az úton. Kóválygok. Biztos csak túl sokat ettem.
- Minden rendben Lu?- kérdezte Peggie.
- Persze, minden oké.- mosolyogtam rá bambán.
- Pedig nem úgy látszik, kicsit sápadt vagy. - mondta Nati. - Ne üljünk le?
- Nem szükséges, nemsokára ott vagyunk a Furcsaságoknál, szóval,majd ott leülünk egy padra, vagy bemegyünk valahova.- mondtam.
Elmentünk pár turista mellett.
- Héj! Ölnézést kerek.. Mi turisztá,szeretnenk eljutni arra a nagy utca.- mondta az idegen nő, majd a kezében tartott térképen egy útszakaszra mutatott. Röviden, tömören és érthetően elmondtam neki, hogy merre is tartsanak.- Köszönöm, nagyon hálás lenni.- mondta, és boldogan mosolygott rám. Viszonoztam a mosolyát, majd elindultam a lányok felé, mert ők már az egyik butikot nézegették.
- Mehetünk? - kérdeztem tőlük.
- Persze, menjünk. - mondta Peggie.
- Menjünk tovább a Furcsaságok utcájára, és ott a N.M.-be. - mondta Nati, de a szemével inkább kérlelt minket. Amúgy az N.M. az a Nagymindenségeket jelenti, az egy nagy központ. Na jó annyira nem nagy, de mégis tágas, férőhelyes, meg minden. 
- Jólvan. - mondtuk egyszerre Peggie-vel.
Már csak két sarok volt hátra, és meg is érkeztünk a  Furcsaságok utcájára.
- Háát igen.. Most is van jó pár ember. - állapítottam meg.
- És sok a turista.- tette hozzá Peggie.
- Pontosan. Na mindegy is, menjünk. - tört előre Nati pár turistázó között. Amint átjutottunk a nagyobb tömegen felsóhajtottunk a megkönnyebbültségtől. - Ott is van a N.M. - mutatott az épületre Nati. Hát igen. Óriási. Jobban látni nem is lehetne.
Odaértünk az épülethez, és az épület ajtaja automatikusan kinyílt előttünk. Elénk tárult a sötétség térsége.
- Ez annyira beteg. - ismertem be. - Sok a fura alak itt. - néztem végig a tömegen.
- Igen, de ismerjük be, hogy te is fura vagy, sőt mi is Peggie-vel. Szerintem ne törd ezen a fejed. - "Ne törd ezen a fejed" amint Nati kimondta ezeket a szavakat, úgy éreztem menten összeesek.
- Lu, jól vagy? - kérdezte aggódva Nati.
- Gyere, vigyük oda arra a kis kanapéra. - szólt idegesen Peggie, de már csak messziről hallottam a hangját, és kezdett minden végtagom elgyengülni, és a látásom is kezdett cserben hagyni.
Arra ébredtem, hogy az arcomba hajol 3 személy. Kettőt közülük jól ismertem, de a 3. személy ismeretlen volt számomra. Amint ránéztem, egyszerűen azt hittem megfulladok, de azt hiszem ő is valami ilyesmit érezhetett.
- Mi történt? - ültem fel a.. a sárga kanapén..- Ja jó, leesett.. emlékszem. Mármint amennyire lehet emlékezni.-  hadartam el gyorsan. - Te ki vagy? - néztem értetlenül a barna hajú lányra.
- Én  Lotti vagyok.. Lotti Gomez. - monda ki a nevét zavartan, majd kezet nyújtott felém egy félős mosoly kíséretében. Megfogtam a kezét, és egyből egy elektromos áram futott át rajtam. Kérdőn és csodálkozva néztem felé, és ő is ugyanígy reagált. Tehát ő is érezte.
- Örvendek. - mondtam, és rámosolyogtam.
- Na, mostmár, hogy tudjuk ki ez az ismeretlen lány, megyünk tovább? - kérdezte Nati.- Beakarok menni a Szalonságba. -mondta sürgetve, és izgatottan.
- Jól van, menjünk, csak nyugi van már. - mondta Peggie, és megveregette Nati vállát, majd felém fordult.- Jól vagy? Minden oké? Mehetünk tovább?- kérdezte.
- Igen jól, köszi, és igen minden rendben, és persze. - válaszoltam mind a három kérdésére, ő pedig küldött egy elismerő pillantást felém, mire nekem mosoly jelent meg az arcomon. Felálltam, majd Lotti felé pillantottam. - Te, szeretnél velünk jönni széjjel nézni? - kérdeztem tőle.
- Öhm.. nem tudok, mert én itt dolgozom. Vagyis ott. - mutatott a Keresgélj butik felé. 
- Oh, hát rendben, de később, ha gondolod csatlakozhatsz hozzánk.
- Mikor végzel? - kérdezte Nati Lotti-t.
- Későn.. - válaszolta. - Tíz körül.
- Tízig itt kell lenned? Haza sem mehetsz? - kérdeztem csodálkozva.- Még csak dél lesz.
- Hát igen tízig, és ha nagyon sürgős akkor hazamehetek. - mosolygott halványan.
- Ja.. - motyogtam. - Majd lehet benézünk hozzád. -mosolyogtam rá, ő pedig viszonozta a mosolyom.

*Lotti szemszöge*
A pillanat, amikor azt sem tudod mit csinálj, vagy egyáltalán hogy érezz. 
Mi volt ez az egész? Ez a fura rázó-elektromos hullám. Talán hozzá fűződik azokhoz az álmokhoz, amiket álmodom? Vajon ő is ilyeneket szokott álmodni?
Egyből szimpatikusnak találtam, és szerintem ő is engem.
Nyitott felém, én is felé azt hiszem.
- Hééj! Ne lazsáljon! - szólt rám a főnököm, amivel kizökkentett a hosszas gondolatláncomból. - Ne csak bambuljon maga elé. Kösse is azokat a masnikat! - parancsolta.
- Elnézést..! Én csak...- kezdtem volna bele, de belém fojtotta a szót.
- Semmi "Én csak...". Te mindig csak. Igyekezz! - szólt rám gorombán, amitől összerezzentem, és inkább elkezdtem kötni a masnikat. Sok pici masni... Mire kész leszek vele, megöregszem...

~2 órával később~
- Elnézést! Tudom, hogy nem mehetek haza ebédelni, de már nagyon éhes vagyok, nem mehetnék el a mekisbe? - kérdeztem a főnökömet Johnsont. Alig pillantott rám, éppen, hogy csak egy másodpercre, majd megszólalt:
- Siessen. - majd tovább folytatta a pakolászást.
- Köszönöm. - mondtam, és elindultam ki az épületből.
Amint beléptem a mekisbe megláttam Lucía-t, Peggie-t, és Natit. De nem mentem oda hozzájuk, nem akartam zavarni.
Ezért inkább beálltam a vásárlók sorába. Nézegettem a menüt, és gondolkodtam, hogy mit is vegyek. Kettő sajtburger, sült krumpli, és óriás kóla. Ez talán jó lesz...
- Szia. Miért hiszed azt, hogy zavarnál? - tette fel a kérdést Peggie.
- Helo... Megijesztettél. - mondtam magasabb hangon, mint kelletett volna. Az ijedtség. - Honnan tudod, hogy úgy érzem zavarnék? De amúgy azért, mert hárman jöttetek vásárolni, és belebotlottatok egy lányba, akivel azóta összefuttok. Tökre zavaró tényező lehetek. - mondtam. 
- Egy: nem belebotlottunk egy lányba, hanem Lu rosszul lett, és te kedvesen odajöttél nekünk segíteni. Ez nem egyezik azzal, amit te mondasz. Kettő: nem vagy zavaró tényező. Ha az lennél, akkor nem hívtunk volna magunkkal tovább, hogy szét nézzünk. - mondta.
- Jó, rendben. De akkor is... - kezdtem volna tovább a beszédem, de Peggie közbe szólt.
- Nincs "de akkor is", ha már megrendelted a kajádat, majd gyere oda hozzánk. - mondta kedvesen, mosolyogva.
- Rendben. - egyeztem bele.

*Peggie szemszöge*
- Ide jön hozzánk? - kérdezte Lu mosolyogva, mikor visszamentem az asztalunkhoz.
- Igen. - válaszoltam neki vidáman. 
- És akkor mi a baj? Nagyon kedvetlen fejjel nézett errefelé a beszélgetésetek elején. - kérdezte Nati.
- Azt hiszi, hogy zavarna. - mondtam.
- Tudtad? - Kérdezte Lu.
- Igen, vagyis mikor bejött, meghallottam, hogy ez jár a fejében. - válaszoltam elgondolkodva. - Plusz, ő is mondta.
- És most mit gondol? - kérdezte Nati.
- Héé, ne turkáljunk a fejébe... - rázta Lu a fejét.
- Nem tudom, nem látok be... - hebegtem. - Nem enged be. - néztem értetlenül rájuk.
- Az úgy érdekes. - nézett rám Nati elkerekedett szemmel. Azt hiszem mind a hárman ugyanazt gondoltuk. Nem csak egy átlagos lány, ő is más mint mi.

*Lucía szemszöge*
- Sziasztok. Remélem nem zavarok. - jött oda hozzánk Lotti.
- Dehogy, gyere csak, ülj le ide mellém. - mutattam magam mellé az üres helyre. Azt hiszem a többiek még sokk alatt állnak, ezért nem szólaltak meg. Megláttam Lotti zavaros tekintetét, ezért inkább megszólaltam. - Látom, jó étvágyú vagy. - mosolyogtam rá.
- Igen... - válaszolta halkan, és még mindig a csendben lévő Natit és Peggie-t nézte. - Áh ne aggódj miattuk, Nati most tudta meg, hogy az a táska, amit kinézett már nem akciós, és nincs nála annyi pénz.. Peggie meg azon gondolkodik szerintem, hogy mit is vegyen még, mert éhes. - mondtam hangosabban a szerintem szót, és próbáltam az idegességemet leplezni. Azt hiszem Lotti még mindig zavarban volt. - Peggie ki választottad már, hogy mit szeretnél? Francia pirítóst, vagy gyrostálat? - néztem jelentőségteljesen Peggie-re. Vette az adást, és végre normális fejet vágott.
- Öhm... Khmm...- köszörülte meg a torkát. - Szerintem én magamnak gyrostálat veszek. - mondta ki végül.
- Nekem légyszíves vennél francia pirítóst? - kérdeztem.
- Persze. - mondta mosolyogva. - Nati, Lotti nektek is vegyek? Gyros, vagy pirítós?
- Én gyrostálat. - mondta Nati.
- Én francia pirítóst. - válaszolt Lotti. Egy az ízlésünk ezen a téren.  Jegyeztem meg mosolyogva magamban.
Peggie felállt az asztaltól, majd elindult a pult felé.
- El sem hiszem, hogy 10-ig itt kell lenned. - mondta Nati hitetlenkedve, és egyetértően.
- Áhh... Már beletörődtem.. - mosolygott rá Lotti.
- Mióta dolgozol a Keresgélj butikban? - kérdeztem.
- Már olyan 1 és fél éve. - mondta elgondolkodva. 
- És most akkor hány éves is vagy? - kérdezte Nati.
- Natii!! - szóltam rá gyorsan.
- Mi az? - kérdezte tágra nyílt szemekkel.
- Ilyet nem illik kérdezni, hacsak nem magától mondja. - mondtam szúrós tekintettel.
- Semmi gond. - mosolygott ránk Lotti. Közben Peggie meghozta az ételeket, és letette elénk. 
- Köszönjük. - köszöntük meg kórusban.
- Nincs mit. - mondta kedvesen.
- Szóval, akkor hány éves is vagy? - kérdezte újabban Nati. Hát ezt nem hiszem el, miért nem képes leállni erről a témáról.Én érzem magam kellemetlenül.

*Nati szemszöge*
- Tizenhét és fél éves vagyok most. - válaszolta Lotti. Tudtam. Amint kimondta Lotti, Lu-nak megakadt a torkán a kaja, vagy valami ilyesmi lehetett, mert majdnem megfulladt.
- Jól vagy? - kérdezte tőle Lotti aggódva.
- Igen persze, csak félrement a kaja. - mondta lesokkolt állapotba maga elé meredve Lu. 
- Lucía is tizenhét és fél éves. - vigyorogtam Lottira.
- Tényleg? - fordult Lu felé Lotti.
- Igen. - válaszolt zavartan Lu.

*Lucía szemszöge*
- Ízlik a kaja? - kérdezte Peggie. - Lu, megkóstolhatom a pirítósod? 
- Igen.- feleltük egyszerre, és még én azt is hozzá tettem, hogy "Igen, megkóstolhatod a kenyerem", majd átadtam neki a tálat.
- Szerintetek, ezután merre menjünk? - kérdezte Nati.
- Én haza szeretnék menni már, nagyon sokat sétáltunk, és már fáj a lábam, fáradt is vagyok. - mondtam.
- Szerintem is menjünk haza. - mondta Peggie.
- Jó, rendben akkor ezután haza megyünk.- mondta Nati.
- Jujj, nekem mennem kell, ne haragudjatok, már fél órája itt vagyok... - mondta Lotti és felkapta a pénztárcáját az asztalról, majd felpattant a székéről. - A főnökömnek azt mondtam, hogy sietek. De ez már túlhaladta a "sietési" skálát.
- Óh, hát rendben... - mondtam kedvtelenül, mert szerettem volna, ha még marad.
- Sziasztok. Köszönöm, hogy ide ülhettem hozzátok. - mondta hálásan mosolyogva. 
- Szia. - köszöntünk el tőle. 
- Majd találkozunk, valamikor. - tettem hozzá. Ő hátrafordult és rám mosolygott. Viszonoztam a mosolyt. És ki is lépett a mekizőből. - Szerintem mi is menjünk. - tanácsoltam a többieknek.
- Jó, akkor menjünk. - állt fel egyszerre Peggie és Nati.
Kimentünk a mekizőből és a Driver-River felé mentünk, mivel ott parkoltunk le. Mikor odaértünk beszálltunk a kocsiba, és már indultunk is haza. 
Amint beléptem a házba levettem a kabátom és a bakancsomat, majd a lépcső felé mentem. 
- Én megyek lepihenek! - kiabáltam ki a lányoknak, akik még az előszobába voltak. 
- Rendben. - mondták egyszerre, és bejöttek a nappaliba, így már láthattam őket. 
- Nati miért vagy még felöltözve? - kérdeztem csodálkozva.
-Ja, mert visszamegyek a N.M.-be egy táskáért, csak veszek elő még pénz. - mondta nevetgélve.
- Hmm... Hát jó. Szóval figyeltél mikor kamuztam.- mosolyogtam.- És azóta találtál egy táskát...Én a szobámban leszek, ha van valami szóljatok. - mondtam nekik, és elindultam fel a lépcsőn.
- Ahham, nagyon szép táska, olyan nekem való. Szó szerint éreztem a hozzá vonzó erőt.. Nekem készítették el. - mondta vidáman Nati.
- Én meg kimegyek a kertbe kiszedni a Nagy Fánál lévő gazokat. - mondta Peggie. 

*Nati szemszöge*
Becsaptam magam mögött az ajtót.
Beszálltam az autóba, és megnyomtam a gázt.
Vissza kell mennem.  
Leparkoltam a Driver-River-re, majd kiszálltam a kocsiból, és elindultam a N.M. felé.
Áh ott is van a Keresgélj butik...
- Szia Lotti. Zavarhatlak egy kicsit? - kérdeztem tétovázva Lottit.
- Szia, persze. Csak nem baj, ha közben pakolok? - kérdezte bűnbánóan.
- Dehogy. - mosolyogtam rá. - Komoly dolgokról szeretnék veled beszélni, vagyis jelentőségteljesek. - néztem rá komolyan. Láttam, hogy ő is komolyra váltott. 
- Rendben, mond csak. - mosolygott rám.
- Elsőnek is, mikor születtél? - kérdeztem.
- 1996. Július 19.-én születtem, miért? - kérdezte.
- Ahogy sejtettem. Most nem tudok válaszolni, ne haragudj, nem tehetem meg. De majd idővel elmondom. - mondtam neki.- Honnan származol? - kérdeztem. 
- Öhm... Azt, hiszem, hogy...

Ismertető

Csakis arra vágyom, hogy normális életem legyen. Csak arra vágyom, hogy talán lehessek olyas valaki, akinek minden könnyen megy. Nem tehetek meg szinte semmit, mert kordában kell tartanom magam.Talán lesz olyan, aki elfogad úgy ahogy vagyok? Amilyen vagyok valójában?- Lucía Martínez.

Nem feltételezném azt, hogy minden egyszerűen megy. Ha valamit elakarsz érni, azért tenned kell. Nem fognak maguktól megoldódni a dolgok. - Natali Bourbon.

Valahol a világ másik felén, van egy hozzád hasonló személy.

Megadatik hogy találkozz vele, de mi van ha csak a baj van vele?!
Olyanok vagytok mint a tűz és víz, taszítjátok egymást, de te is tudod, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Fura ez, de meg kell ismerned, hogy rájöhess ki is ő valójában, és talán még önmagadat is még jobban megismered.- Lotti Gomez.

Mondhatni azt, hogy erős vagyok, és hogy a hatalmamban áll minden. Mindent megszerzek, semmi nem akadály. Nekem senki ne mondja meg, hogy mi a helyes út, mert már rég nem az követem.- Peggie Silverman.